Sántha Tamás végül megcsinálta!
Tomi nagyon nem volt elégedett a Superbody formájával ami korántsem volt olyan rossz, mint ahogy ő híresztelte az internet népének, bárhogy is magyaráztam neki nem mellesleg kommunikációs szakemberként, hogy ne legye, mert felesleges. De bekattant teljesen, igaz, jó irányba is, mert felszívta magát, hogy kiküszöböli a csorbafiaskót.
Erre kitűnő alkalom volt a WABBA Universe, ami ugye csak világbajnokság (űrlények azért nem jönnek), de Velencében rendezték meg, ami praktikus is, mert ki ne akarná látni Velencét?! Az útiterv Tirolban alvás Szabó-Farkas Lillánál, majd Olaszország - ezt onnan tudom, hogy az A-terv szerint velük mentem volna. Csakhogy akkor érkeztem külföldről, amikor az indulás lett volna, így maradt másnap Prága Oláh Ákossal, legalább nem kellett agyalni, eldöntötte az élet. Nincs is jobb, mint amikor három dolog van egyszerre!
Prágából követtem Tomi versenyét (miközben a PCA is zajlott Amsterdamban) Tar Eszti illegális telefonos közvetítése által. És bizony végre minden bejött, ami bejöhetett: Tomi Open bodybuildingben és Masters bodybuildingben is világbajnok lett!
Innen már csak az a kérdés, hogy marad-e az eredeti terv és ezután erőemelés jön még egyszer, utoljára? Ami olyan, mint a "nem veszek több motort". De a valóság az, hogy tényleg nem veszek több motort, meg kamerát sem, viszont Tomi nagyon begőzölt, ezért esélyes, hogy lesz bodybuilding jövőre is.
Nem tudom, hol tart most ezzel a gondolatmenettel, de nem hívom fel, hogy megkérdezzem, mert - mint ahogy az elején céloztam - most úgysem veszi fel a telefont!
Bréking! Tomi gyakran jön el a rendezvényekre, viszont én se akarok mindig mindenkit leterhelni. A lényeg, hogy utólag bejelentkezett a Linum Santha Claus bulijára, úgyhogy ebből Sántha Claus buli lesz!
foto: én
helyszín: Cutler Fehérvár