Roadshow: Fitness 5 Szekszárd

KB_5_38.jpg


Szekszárdon szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem jártam még Szekszárdon vagy csak nagyon régen, azaz nem ismerős cseppet sem. Ezt nem mondhatnám el a Fitness 5-ról, azért ahol sűrűn megfordulok, legalábbis az egyikben - Magyarország egyik legnagyobb hálózatáról beszélünk, amelynek tulajdonosát csak most ismertem meg személyesen, mert ő is eljött. (Sőt ő akart minket hozni, de nem volt megoldható a logisztika.)

KB_5_66.jpg


Ide is Kornéllal jöttünk, ügyesen kitaláltam, hogy neki kelljen vezetni, cserébe intéztem az üzemanyagot, de ami a lényeg, hogy nem untuk magunkat halálra. Nekem is megterhelő, de a mostani sorozat hőse ő lesz, legmesszebbről érkezett versenyzőként: 800km volt ez neki oda-vissza.


A terem meglepően impozáns és nagyon jó helyen van., jóval nagyobb, mint amire számítottam, de meg is nyugtattak, hogy mindenhol ez a sztenderd, ebben a hálózatban ennél kisebb nincs.  Nem volt időnk átnézni a gépparkot, neki is estünk a témának. Ebben a kevésbé családias, inkább nagy volumenű edzőterem-típusban nem jellemző a nagy közönség, így kb. kétszer annyian voltak, mint amire számítottam, köztük nagyon fiatalok is.

KB_5_11.jpg
Természetesen felfedtünk itt is 1-2 titkot (nem tiktok!), de a program alapvetően szórakoztató sztorizásból áll. A nagy protein-anomália előadásomat azonban nem hagytam ki most sem.

KB_5_177.jpg
Valahol nagyon szerencsénk van, mert ismét egy teljesen más élményt kaptunk mi is. Én meg pólót kaptam, mert a F5-nak van pólója és sokat elmond, hogy nagyon jó minőség. Így tudom folytatni a hagyományt, hogy az előző terem pólójában megyek a következőbe.

Szekszárdra meg még visszajövök, mert edzeni is kell majd itt és meg is kell ismernem a várost.

foto: Szilveszter Zoli